Egy homo faber - Virtuális laudáció

Szerző(k): 
Bíró András
A megjelenés dátuma: 
2015. február 20.

Bíró András írása

Bogdán László az évszázados cigányellenes előítéletek, sztereotípiák eleven cáfolata. Ha egy tollvonással kísérelném meg profiljának megrajzolását, úgy a homo faber képe jelenne meg előttünk. A félezer lelket sem számláló Cserdi község polgármesterére ez a jelző a látogató számára azonnali evidencia.

Amikor alig több mint egy éve meglátogattam Cserdi már-már celebbé avanzsált köcsögmentesítő polgármesterét, feltűnt a falu közepén egy szokatlan emlékmű. A közel három méter hosszú panelfal a porrajmos, a cigány/roma holokauszt emlékének panteonja. Azért használom ezt a bombasztikusnak hangzó kifejezést, mivel a település nagyságához mérten és szerepét tekintve üzenete vetélkedik a párizsi Latin negyedben találhatóval. A fal feketére festett felületén Európa térképének azon pontjai jelennek meg, ahonnan cigányokat hurcolt a halálba a náci őrület. A fal hátsó oldalán siratóasszonyok halvány formái tűnnek fel a freskón. Az emlékfalat Bogdán maga építette, a festmények is az ő keze munkái, amit azzal tetőzött, hogy a tér másik oldalán egy székely faragású harangláb áll, szintén a mester műve. Első cselekedete polgármesterré választását követően a hivatal épületén lévő ablakrácsok leszerelése volt, ahogyan később ezt tőle megtudtam. A művészi alkotások, valamint az ablakrácsok eltávolítása azt az emberi arculatot rajzolja meg, amely nemcsak cselekvőképességét és tehetségét jelzi, hanem szimbolikusan is megjeleníti értékrendszerét, mondanivalóját, nem kevésbé identitását. Jelszava: Magyarország nem fekete vagy fehér. Attól szép a nemzet, hogy sokszínű! Ezt a logót lehet olvasni a finom cserdi pálinka palackja címkéjén vagy azokon a burgonyával teli zsákokon, amelyeket karácsonykor Bogdán és csapata oszt szét a budapesti szegények között.

Krédójában fellelhető gyűlöletének tárgya is: az éhezés, a szegénység. Mezítlábas purdéból vállalati menedzserig, majd polgármesterségig vitte útja. Közel egy évtizede választják meg újra és újra a falu lovári, beás és gádzsó lakosai.

Korábban teljes munkanélküliség, etnikai feszültségek és évenként 200 betörés szaldójával vette át a falu vezetését. Azonnal felmérte: kríziskezelésre van szükség. A kiút a munkahelyek, a tartós jövedelem. Mivel sem közel, sem távol ilyen nem létezett, azt tette, ami az országos roma integrációs programokból drámaian hiányzik: autonóm, helyi kezdeményezéssel, a münchhauseni modellt követve, közösségét hajánál fogva rángatta ki a sárból. Idézet egy riportból: „A megoldást a másfél hektáros önkormányzati tulajdonban lévő földterület kínálta. Bogdán László vett másfél mázsa vetőburgonyát a költségvetés terhére, és megkérte a cigányokat, segítsenek elvetni, gondozni. Ment majdnem mindenki, olyan szerszámmal, amilyen otthon akadt. Az előmunkás a polgármester volt. Abban az évben tizenöt mázsa krumpli termett. A termést szétosztották, mindenki egyformán kapott belőle. A maradékot eladták, és a bevételből újabb földet, majd az évek során földeket vásároltak az önkormányzatnak. S mert a műveléshez gép is kell, azt is vettek: a gépparkjuk akkora, amennyivel 15 hektáros birtokukat könnyedén meg lehet művelni.” Azóta 26 fürdőszoba épült a cigányok felújított házaiban, a falu két bungalót vásárolt üdülőnek a Balatonnál, kétszáz gyereknek jár a tanulmányi eredménytől függően 30-50 forint a tanév végén, az uzsora ismeretlen! 3000 négyzetméteren fóliasátrak emelkednek a cigánytelep helyén, ahol csepegtetős öntözéssel saláta, paprika, paradicsom terem, és Laci polgármester  ahogyan a helyi asszonyok hívják – mája hízik szombatonként, amikor a pécsi piacon elkapkodják termékeiket. A jövő is napirenden van: nyolc gyerekük ment mezőgazdasági szakközépiskolába, hiszen ebből élnek itt az emberek, egy pedig szakácsnak tanul. Négy fiatallal elvégeztették a biztonságiőr-tanfolyamot, mert ha egyszer megépül a veszélyeshulladék-lerakó a Mecsekben, oda kellenek majd őrök. A közelmúltban nyolc cigány ösztöndíjas lányt küldött a közösség a pécsi egyetemre.

Az irigylésre méltó anyagi sikereknél talán fontosabb, ami a cserdiek és polgármesterük között történik. Laci polgármester a valós témákra összpontosít, függetlenül attól, mit gondolnak róla a budapesti vájt fülű megmondók, például amikor azok felhorkantak a köcsögmentesítési program szalonképtelen szóhasználatán. Íme még egy idézet : „– Kijöttek a rendőrök bemutatni az új rendőrautókat – mondja. – A gyerekek örültek, nézték, vizsgálgatták a dudát, a szirénát. Néhány éve őket vitték bilincsben ugyanezek az autók, mert loptak, betörtek, verekedtek. Aki szabadult, annak persze nagy arca volt. Gondoltam, gyertek, nézzétek meg, mi a valóság a rácsokon túl. Bevittem húsz fekete cigány gyereket, és kijöttem húsz fehérrel. Mert más volt közvetlen közelről látni a valóságot, és megtudni, kiből hogyan lesz csicska, hogyan lesz köcsög. Belesápadtak az információkba. Tavaly Cserdiben már csak néhány lopásos és garázda eset volt.” A sokkterápiát a felnőttek sem úszták meg. Egy szép napon összehívta a családfőket a polgármesteri hivatalban, és egy nagy kupacban eléjük szórta a kukákban talált ropik, csipszek és csokik csomagolófóliáit, majd megkérte őket, tippeljék meg, mennyit költenek havonta ilyesmikre. A találkából végül egy családi költségvetés-készítési szeminárium lett.

Ha a közbeszédben nem járatódott volna le a népnevelő terminus, ez a jelző lenne a legmegfelelőbb, a legpontosabb, amikor erről a született aktivistáról szólunk. Bár minden idegszállal és felelősségtudattal kötődik a közösségéhez, nem huny szemet gyengeségei, gyarlóságai felett. Keményen, meglátásom szerint néha túl keményen, vág oda. Született provokátor, a szó nemes értelmében. Ezekre a nép köréből származó karizmatikus vezető személyiségekre gondolhatott Gramsci, amikor az organikus értelmiség kategóriáját fogalmazta meg. Lehet, hogy Bogdán nem a modern társadalompedagógia eszközeivel él, azonban egy biztos: Cserdi neki köszönheti metamorfózisát.

(Az Ars Humanica Hungarica Kör Bogdán Lászlónak adományozta a Magyar Civil Becsületrendet.)

Élet és Irodalom, LIX. évfolyam, 8. szám, 2015. február 20.